|
Zöldséges hús római tálban
 |
Glutén- és laktózmentes étel
Hozzávalók a húshoz:
70
dkg sertéslapocka
3-3 db zöldség és répa
só
ízlés szerint
5
dkg laktózmentes vaj
2
evőkanál olaj
pár szem egész bors
1
gerezd fokhagyma
1
babérlevél
Hozzávalók a burgonyarózsákhoz:
½ kg
burgonya
1
tojás
2 dkg laktózmentes vaj
2 evőkanál
rizsliszt
1
mokkáskanál só
|
A hús elkészítése:
-
A húst folyó vízzel megmossuk, bevagdossuk annyi helyen, ahány
szelet lesz belőle. A fokhagymát vékony szeletekre
vágva több helyre a húsba szúrjuk. Besózzuk, 1 evőkanál
olajjal bekenjük, és legalább egy órára a hűtőszekrénybe
tesszük.
- A
római tálat fél órára hideg vízben áztatjuk, hogy a pórusai
megteljenek vízzel.
- A
zöldséget és a répát megtisztítjuk.
- A
tálba öntjük az olaj másik felét, középre helyezzük a húst,
mellédobjuk a fűszereket, köré a zöldségféléket. A fél vajat
szeletekre vágunk, a húsra és a zöldségekre tesszük.
-
Hideg sütőbe tesszük, fokozatosan emelve a hőmérsékletet. A
sütési idő kb. másfél óra. Közben megnézhetjük a húst, és ha
szükséges, kevés meleg vizet öntünk alá. A római tál tetejét
nem kell levenni sütés végéig, akkor is szép pirosra sül minden.
- Krumplipürével vagy sült burgonyarózsákkal tálaljuk.
A burgonyarózsa elkészítése:
- A
burgonyát megtisztítjuk, felszeleteljük, és sós vízben
megfőzzük. Jó alaposan leszűrjük, összetörjük, hozzáadjuk a
sót, a tojást, a lisztet, vajat, és jól összedolgozzuk.
-
Megvajazott sütőlemezre kis halmokat teszünk belőle, pirosra
sütjük.
A Tulajdonos
előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a portál egészének
vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag,
adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása
és értékesítése, terjesztése, sokszorosítása, adatbázisban
való tárolása, kereskedelmi forgalomba hozatala.
A teljes Szerzői
jogi nyilatkozaT szövege
|